Adományok a gyergyószárhegyi gyerekotthon lakóinak

Egyesületünk 2014. évi munkája Kedves Barátaim!2014.február 10-11-én másodmagammal Erdélyben jártam, melyet nagy örömmel tettem.Egyesületünk a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület még tavalyi évben adománygyűjtést szervezett Böjte atya gyermekei számára. Ennek folytatásaként további felajánlások érkeztek ebben az évben is, így ismét látogatást tehettünk a határon túlra.Az adományokat Karsai Tibor debreceni, illetve hajdúböszörményi vállalkozás ajánlotta fel. Az adomány értéke kb.1.500.000.-Ft volt, melyet a Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Egyházközség Tanyagondnoki Szolgálata segítségével vittünk el.A gyergyószárhegyi gyerekotthon kis lakói nagyon örültek látogatásunknak, segítségünkre voltak az adomány behordásában, meséltek nekünk és a mosoly ami az arcukon volt mindvégig, az pedig leírhatatlan.Jelenleg kb. 40 gyerek tartózkodik az épületben,…

Tovább olvasom

Egyesületünk 2013-ban

Egyesületünk 2013. évi munkáját a novemberi jótékonysági rendezvénysorozat zárta. Rendezvényeink várakozásainkat felülmúlva zárultak, büszkén állíthatjuk, hogy vannak még lehetőségek, és vannak még emberek akik szeretnek adakozni, szeretnek jót tenni nemes ügy érdekében. A rendezvényeinken készült képeket, illetve az összegyűjtött felajánlások további sorsát is figyelemmel kísérhetik felvételeinken. 2013.november 10-i jótékonysági rendezvény Fórum …..és még nincs vége….. Adománygyűjtő nap a Fórumban Kedves Barátaim,Ismerősök! Szeretettel meghívlak benneteket 2013.november 28-án 18.00-tól a Svetits általános iskola kápolnájában tartandó beszélgetésre. A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület meghívására Debrecenbe érkezik Böjte Atya. Ha szeretnétek találkozni, meghallgatni kedves szavait, sőt beszélgetni is vele, gyertek el! Biztosan kellemes időtöltés…

Tovább olvasom

Meghívó

„A szeretet az, amikor tesszük a jót” Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves családját a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület által szervezett jótékonysági rendezvényekre 2013. november 10. 15.00 FÓRUM MC: Ó Nagy Ferenc (FM90 Campus Rádió) Vendégünk:Dr. Pósán László országgyűlési képviselő Fellépők:Valcer TáncstúdióDebrecen Linedance ClubFeeling Fantasy tánccsoportDance Universe tánccsoportSalsa Ritmo tánciskolaDebreceni Maskara Alapítvány 2013. november 16. 15.00 FÓRUM (Csapó utcai főbejárat) Fellépők:Dancing Boots- Flashmob produkció 2013. november 28. 18.00 Svetits Katolikus Óvoda, Ált.Isk.,Gimn.,és Kollégium Debrecen, Szent Anna u. 20-26. Vendégünk:Böjte Atya a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke 2013. november 30. 16.00 Debrecen István úti Református Templom „Gyermekek a Gyermekekért” koncert Fellépők:Kölcsey…

Tovább olvasom

„Amit szeretetből odaajándékozol a gyerekeknek, barátoknak, nemzetednek, örökre a tied marad”

Kérjük, csatlakozzon Ön is jótékonysági akciónkhoz! Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület adományokat gyűjt a debreceni István úti Református templomban, és innen szállítják el a gyergyószárhegyi, székelyhídi gyerekotthonok, valamint a Halápon élő rászoruló családok részére. A szervezők örömmel fogadnak mindennemű hasznos ajándékot (tartós élelmiszer, tisztítószert, játékot, ruhaneműt, stb..) a szállításba anyagi támogatást. A jótékonysági akciónkról szóló fényképes beszámolóinkat egyesületünk honlapján és a Facebook oldalain követhetik. Adományaikat a következő címre juttathatják el:Debrecen, István út Széchenyi utca kereszteződésénél lévő Református templomban Gyűjtés időpontja:2013. november 10 – november 30.(hétfő-péntek: 8.00 -16.00 között)Más időpontban történő leadás esetén időpont egyeztetés szükséges a lentiekben megadott telefonszámok egyikén.…

Tovább olvasom

Mezőségi adományút

Angyalnak lenni jó! 2012. december 22-én az Erdélyi Magyarok Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozott egyesületünk, melynek keretében az erdélyi Mezőségre vittünk adományt. Az adományútról leghitelesebben az erdélyi lelkész Vetési László írt. Részlet a levélből: „Az arcok, ahol megfordultunk, üzennek, köszönnek mindent. Botladozó szavú magyarok között jártunk, de a tekintet, a mosoly és a kézfogás melege mind-mind a hála jele. Láthattatok gyermekeket, akikhez alig jut el ajándék, vagy enni is alig van mit. Időseket, akik évtizedek óta nem kaptak senkitől semmit. Küzdő, meg nem hátráló lelkészeket, pedagógusokat. És az az ajándék, amivel Ti érkeztetek, még ha ismerős is, teljesen más. Jelkép és üzenet.…

Tovább olvasom

Székelyvarsági tábor

2013.07.21-től-2013.07.30-ig Székelyvarságon jártunk táborban. A tábort az Erdélyi Magyarokért Alapítvány hirdette meg, melyhez csatlakoztunk. Ebben az évben is sikerült vinni olyan gyereket is, akinek a jelenlegi életkörülményei egyébként nem tették volna lehetővé a nyaralást. Nagyon jól éreztük magunkat, sok-sok kirándulás, fürdés víztározóban, szekerezés, tehénfejés, közös játékok a helyi gyerekekkel.

Tovább olvasom

Halápi gyermeknap

2013.június 8-án Halápon gyermeknapot tartottunk. Egész napos rendezvény. Volt foci bajnokság, sorversenyek, íjászat, lovaglás, tűzoltóautó, rendőrkutya bemutató, főzés, fellegvár, mind-mind ingyenesen lehetett igénybe venni. Fellépőkben is bővelkedtünk, mellette tornáztunk zumbára, táncoltunk keringőre és izgultunk a tombola nyereményekért.

Tovább olvasom

Kalandtábor

A 7 nap története Nagyon jó volt veletek, és csodálatos 7 napot töltöttünk együtt. Hallom egész nap meséltek és meséltek a Kalandtábor élményeiről Szüleiteknek, és Barátaitoknak. Én is ezt teszem. Mesélhettek a Csorgókő vízesésről, a tehénfejésről, a finom házikenyérről, a vízimalomról, a székely legendákról, Tartód váráról, Budvár legendájáról, a Jézus Kápolnáról, Kovács Piroska néniről, aki a székelykapuk legnagyobb ismerője ( és ezért Europa Nostra díjat is kapott idén Lisszabonban), a darabont őrségváltásáról, az íjászatról, a lovasszekerezésekről, a jégesőről, a kilátóról, a szénégetőkről, Tálasbérczéről, Forrásközéről, a lovaglásról, a hatalmas vacsoráról a Dagi csárdában, a friss forrásokról, a gátépítésről a patakokban, és…

Tovább olvasom

A dévai szerzetes

Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes neve 1992-ben vált ismerté, amikor Déván, egy kolostorban megalapította első gyermekotthonát. Azóta is fáradhatatlanul járja a városokat, falvakat, mindenhol összegyűjti a nyomorban élő gyermekeket, s nem csak otthont, iskoláztatási is biztosít számukra a munkáját segítő nevelőcsaládok segítségével. Az általa alapított gyermekotthonokban jelenleg összesen, mint egy hétszáz gyermekről gondoskodnak. Gyergyószárhegyi Gyermekotthon Vezetői és Böjte Csaba atya üdvözletüket küldik Debrecennek és minden jóakaratú embernek! Felépül a dévai gyermekek 13.-ik otthona, amely elkészültekor 20 gyermek bentlakását és 30 napközis ellátását fogja biztosítani Székelyföldön a gyergyói medencében. A háznak november végére kellene elkészülnie. Sajnos még berendezés és a napi működéséhez…

Tovább olvasom