Szárhegyi vendégeink ugyan még nem érkeztek meg, de már nagyon várnak bennünket Hajdúböszörményben is! Gyergyószárhegy, itt vagytok már!!!!
Tovább olvasomKözös Ünneplés
HURRÁ ! ÜNNEPELÜNK…. 🙂 A közös összefogás értéke és eredménye alapján, 2018.08.13 – 2018.08.21-ig, immár 5. éve szervezzük meg a hagyományőrző, kézműves, tehetségkutató és tehetséggondozó gyermektábort, mely táborban határon túlról a Dévai Szent Ferenc alapítvány gyermekei valamint a Halápon élő gyermekek vesznek részt. Célunk, hogy a határon túli valamint a helyi gyerekek közvetlenül is megismerhessék egymást, megismerve ezzel új értékeket, látásmódot, így toleránsabban tekinthessenek saját és mások helyzetére. Cél erősíteni a helyi fiatalokban a határon túli magyar kapcsolatok jelentőségét, valamint mind két gyermekcsoportban erősíteni a magyar identitásukat, országtól függetlenül. Ebben az évben táborunk még különlegesebb lesz, hiszen a táborozó gyerekek…
Tovább olvasomLukács Géza kiállítása Debrecenben
Hagyományőrző gyermektáborunk (2018.08.13-2018.08.21)keretében Gyergyószárhegy beköltözik Debrecenbe, bekapcsolódva a város egyik legnagyobb rendezvényébe a Virágkarneváli forgatagba! Az egyesület oldalán folyamatosan adunk hírt arról, hogy kedves barátaink, érdeklődők hol láthatnak, találkozhatnak velünk. Elsőként egy fotó kiállításra hívunk mindenkit, barátainkat, Debrecenieket, és a Debrecenbe látogató vendégeket. Pár fotó, egy kiemelt gondolat Lukács Gézától, a „fotós”-tól, mellyel szeretnénk Gyergyószárhegyet bemutatni. „Én kikapcsolódok, örvendek egy szép mentett pillanatnak, mint egy gyerek. Ha ebből az örömből egy pillanatnyit is át tudok adni azoknak, akik a fotóim előtt állnak akkor már megérte kimászni a hegyre. Szárhegy szép, szoktam mondani, a képeimmel csak ízelítőt próbálok adni belőle. Szárhegy…
Tovább olvasomGyergyószárhegy Debrecenben
Elfogadta meghívásunkat Csaba testvér! Közösen ünnepelünk az 5.alkalommal megrendezésre kerülő hagyományőrző táborunkban. Találkozzunk!!!
Tovább olvasomFotós tábor Halápon
A hét elején családias hangulatú fotós tábor volt a halápi iskolában. Egyesületünk első alkalommal hirdetett ilyen jellegű pályázatot, ahol a beküldött fotók alapján kiválasztásra kerültek azok a gyerekek, akik 3 napot tölthettek vendégként Halápon. Ismerkedés, fotózás, tanulás, no meg sok-sok nevetés, bohóckodás volt a jellemző a három napra. Valóban nagyon jól összekovácsolódott a társaság. Egyesületünk tervei között szerepel, hogy jövőre is hirdessünk fotós tábort, ezzel másoknak is lehetőséget biztosítva a szuper élmények átélésére. Azt hiszem mindenki életébe az első benyomások, élmények meghatározóak, így az egyesület életében is igen kellemes nyomot hagyott ez a kis csapat, ezért úgy gondoljuk, hogy a…
Tovább olvasomGálospetriben gyermeknapoztunk
Hétvégén Gálospetriben jártunk Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Szentháromság Gyermekvédelmi Központjában. Meghívottak voltunk a Ház Ünnepére. A kedves meghívást illő volt megköszönni, így mi is készültünk erre a napra a gyerekeknek. Vittünk ugrálóvárat, melynek évről-évre nagy sikere van, kreatív foglalkozást tartottunk, és közkívánatra táncoltunk is! A tánc bemutatásában, és tanításában a krokik is, vagyis a Debrecen Linedance Club tagjai is segítségünkre voltak. Remek idő, finom ebéd, jó hangulat, kedves emberek, mosolygós gyerekek, mind-mind hozzájárultak ehhez a csodálatos szombathoz. Köszönjük a meghívást, a szíves vendéglátást, jövőre veletek ugyanitt! 🙂 Természetesen hamarabb is látni fogjuk egymást!!
Tovább olvasomGyermeknap Halápon 2018
Immár 6. alkalommal rendezte meg egyesületünk Halápon a gyermeknapot! Évről- évre színesebb, gazdagabb programokkal és lehetőségekkel lepjük meg a gyereknapon részt vevőket. Ebben az évben is igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezzék magukat. Szórakoztattak minket az Aquamanók, kipróbálhatták ügyességüket a bátrabbak rekeszpakolással, tapsolhattunk a Kuckó Művésztanyának, a halápi óvodásoknak, hastáncosoknak. Mozgásba hozták a jelenlévőket a Debrecen Linedance Club country csapata, az All-Round Force,és énekelhettük kedvenc slágereinket Gyarmati Dominikkal. A kisebbek örömére folyamatosan működött az ugrálóvár, csoki szökőkút, és a kézműves foglalkozás. A bohócaink sem unatkoztak, csűrték-csavarták a lufikat, készítették a csillám matricákat. Sajnos az…
Tovább olvasomEgészségnap Halápon
Orvosok, civil szervezetek, gyógymasszőr és természetgyógyász segítségével rendezte meg első alkalommal egyesületünk a halápi „Egészségnapot”. A családias hangulatú délelőttön hallhattunk egy igen tartalmas előadást Dr.Czifra Árpád háziorvostól a „népbetegségekről”, de nagyon érdekes és megszívlelendő tanácsokkal látott el minket, Bánfi Ildikó a Holnapom Egyesület elnöke is. Nagy sikert aratott természetgyógyászunk (Kósa-Nagy Ildikó) által készített ivólé 🙂 , és az átmozgató masszás is. Hosszabb időt vett igénybe az allergia vizsgálat, de a rendezvényen résztvevők többsége idejét nem sajnálva kivárta sorát. Külön köszönjük Dr. Vonház Péter tüdőgyógyásznak a lehetőséget és türelmét. A rendezvény a helyszínen készített finom ebéd elfogyasztásával ért véget. Az „Egészségnapon”…
Tovább olvasomFotópályázat – eredményhirdetés
2018. április hónapban meghirdetett fotópályázatunk nevezési határideje április 30-án lejárt. A három tagból álló zsűri, melynek elnöke Máté Bence természetfotós volt(201-ben Londonban képeivel elnyerte a természetfotózás Oscar díját, jelenleg a világverseny történetének legeredményesebb ifjúsági és felnőtt fotósa), meghozta döntését, kiválasztotta a nyertes fotókat. A beérkezett nevezések és a fotók alapján a pályázók csak a természetfotó kategóriában neveztek. 10-14 évesek kategóriában I. helyezett: Molnár Lili (Ebes) fotójának címe: Erdély szépe II.helyezett: Varga Hédi (Debrecen) fotójának címe: Kiskutyám 15-18 évesek kategóriában I. helyezett: Csobán Sándor (Balmazújváros), fotójának címe: Méh és cseresznyefa II.helyezett: Juhász Panna (Balmazújváros), fotójának címe: Ludányi nyár III.helyezett: Gyarmati Dorina…
Tovább olvasomFotópályázat – Ébredő természet gyermekszemmel
A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület szervezésében meghirdetjük “Ébredő természet gyermekszemmel” témájú versenyünket az ország valamennyi felső tagozatos és középiskolás diákja számára. A verseny lehetővé teszi, hogy a gyermekek bemutassák a természettel és annak védelmével kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket. A versenyre határon túli magyar ajkú fiatalok jelentkezését is várjuk, a Kárpát-medence bármely területéről! Nevezni az alábbi témakörökben lehet: Természetfotó Természet- és környezetvédelem A versenybe olyan fotókat várnunk, amelyek az ember és a természet kapcsolatát, szépségét, értékét és hibáit mutatják be. Ebbe beletartozhat a természetfotó, de az olyan fotó is, ami, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató, esetleg megbotránykoztató! A verseny felhívásra beküldött fotókat szakmai zsűri bírálja…
Tovább olvasom









