HURRÁ ! ÜNNEPELÜNK…. 🙂 A közös összefogás értéke és eredménye alapján, 2018.08.13 – 2018.08.21-ig, immár 5. éve szervezzük meg a hagyományőrző, kézműves, tehetségkutató és tehetséggondozó gyermektábort, mely táborban határon túlról a Dévai Szent Ferenc alapítvány gyermekei valamint a Halápon élő gyermekek vesznek részt.
Célunk, hogy a határon túli valamint a helyi gyerekek közvetlenül is megismerhessék egymást, megismerve ezzel új értékeket, látásmódot, így toleránsabban tekinthessenek saját és mások helyzetére. Cél erősíteni a helyi fiatalokban a határon túli magyar kapcsolatok jelentőségét, valamint mind két gyermekcsoportban erősíteni a magyar identitásukat, országtól függetlenül.
Ebben az évben táborunk még különlegesebb lesz, hiszen a táborozó gyerekek részt vehetnek a karneváli forgatagban, nem csak szemlélői, hanem szereplői is lesznek a hétnek.
Láthatják őket az Ifiházban a „Magyar Udvarban”, Galiba fesztiválon és a Nagyerdőn a Békás-tónál.
Táborunk további különlegessége, hogy a gyergyószárhegyi gyermekek mellett vendégeink lesznek a dévai gyermekotthon színjátszói, valamint a hagyományaikat mélyen tisztelő és követő Gyergyószárhegy település felnőtt képviselői is.
A karneváli hétvégén vendégeink fotóik segítségével bemutatják Szárhegy szépségét, zenével, tánccal hagyományaikat, és méltán híres ételeik elkészítésével, kóstoltatásával hozzák közelebb kultúrájukat.
Ezt a hetet még tudjuk tovább fokozni, hiszen augusztus 19-én meghívásunkra Debrecenbe érkezik Csaba testvér és a ROLE zenekar, akiktől lelki feltöltődést kaphatunk majd.
Azt gondolom, hogy méltón ünnepeljük az 5 éves táborozó szülinapunkat, minden erőnket összeszedve készülünk erre a táborra, hiszen közel 100 fő lesz a vendégünk, és mi továbbra is, azt szeretnénk elérni, hogy mindenki jól érezze magát, a táborozó gyerekek ismét tanuljanak egymástól, köttessenek hosszan tartó barátságok, és mindenki boldogan emlékezzen erre a hétre.
A tábort teljes mértékben adományokból és támogatásokból tudjuk megvalósítani.
A szervezők részéről a legnagyobb motivációs lehetőség a támogatói nyíltszívű, jó szándékú, és önzetlen hozzáállás. A támogatók között az Ifiház, Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., egyházak, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, képviselők, vállalkozók, és magánszemélyek is megtalálhatók.
Ez a kezdeményezés az egymásra figyelésről, emberi értékekről, összefogásról szól, ami példaértékű.
A programokról, az aktuális helyszínekről, ahol találkozhatnak vendégeinkkel, most megosztunk néhányat. Fogadjátok Őket olyan szeretettel, amilyen szeretettel várják a találkozást!