Kellemes időjárás, jó hangulat, tánc, sok-sok nevetés jellemezte a Halápi Sportpálya 31. szülinapját. Tavaly először tudtuk nagy nyilvánosság előtt megköszönni a halápi szépkorúaknak, hogy valamikor 30 évvel ezelőtt gondoltak ránk, létrehoztak egy sportpályát a helyi közösség számára. Ebben az évben tudtuk először úgy ünnepelni, ahogyan szerettük volna. Határon túlról is érkeztek hozzánk vendégek, elfogadta meghívásunkat a Gyergyószárhegyi Polgárőrség 10 fős csapata, velünk ünnepeltek Debrecenből a GSV TEAM játékosai, és büszkeséggel jelenthetem, hogy a helyiek 2 csapattal is megmérettek ezen a napon. A labdajátékon túl, természetesen gondoltunk a kisebbekre is, volt ugrálóvár, a gyerekek kedvencei- „mikor érkeznek már”, ” nem tudtam…
Tovább olvasomKategória: Egyesületi hírek
Az Egyesület célja minden olyan tevékenység kezdeményezése, elősegítése, támogatása, amely a hátrányos helyzetű lakosság, hátrányos egyének szociális, kulturális, egészségmegőrző támogatását tekinti céljának.
Szerelemösvény
Egyesületünk meghívására Böjte Csaba testvér ellátogatott Debrecenbe. A meghívás apropója a Szerelemösvény bemutatása, melyhez egyesületünk és Debrecen városa is csatlakozott. A Nemzeti Színház fiatal társulatával közösen a Székelyek parkjában rózsákat ültettünk, az összetartozás jelképeként. Csaba testvér megáldotta az új kenyeret, majd Szentmisét tartott a Megtestesülés plébánián. A Szerelemösvény kialakításáról folyamatosan tájékoztatással leszünk, további információ: Berekméri Dalma, berekmeridalma@gmail.com *A képek forrása: Kovács Péter, illetve Dr. Pósán László facebook oldala
Tovább olvasom10ÉV10HÓNAP… 2017
Folytatjuk a „10ÉV10HÓNAP” programsorozatunkat… A 2017-es esztendőben folytatódott a bokorhegyi iskola felújítása, nem is akárhogyan, hiszen elkészült a mi álomkonyhánk. Nem felejtkeztünk el jótékonysági tevékenységeinkről sem: matracokat adományoztunk Böjte Csaba testvér gyermekotthonának, tanszer adományozás, tartós élelmiszer adomány a debreceni Kilométer sportegyesület felajánlásával, jótékonysági futóverseny és támogatói est. A Fővárosi Nagycirkusz vendégei voltunk a halápi gyerekekkel, megszerveztük a Pásztoradventet, az Adventi Családi Napot és a Tanyasi Karácsonyt.
Tovább olvasom10ÉV10HÓNAP… 2016
Folytatjuk a „10ÉV10HÓNAP” programsorozatunkat… 2016-os esztendőnk nagyon mozgalmas és tartalmas év volt. A Légy Valaki Angyalkája programmal a gyergyószárhegyi otthont támogattuk, februárban Székelyhídig futottunk és májusban átvettük a bokorhegyi iskolát, melynek azonnal elkezdődött a felújítása is 35 önkéntesünk részvételével. Hagyományainkat tovább folytatva megrendeztük a gyermeknapot, hagyományőrző táborunkat és ebben az évben rendeztünk először szüreti mulatságot. Mikulásra meghívtuk a nagyszalontai gyerekeket Debrecenbe, és az évet egy Gálospetribe vitt adománnyal zártuk, mely kezdeményezésünkhöz Budapestről is csatlakoztak.
Tovább olvasomSportpálya születésnapjára készülünk
Mindenkit szeretettel várunk! Szurkoljunk együtt! Mi már nagyon várjuk! Lesz itt foci, buli, torta.. na meg nincs szülinap meglepetés nélkül…
Tovább olvasom10ÉV10HÓNAP… 2015
Folytatjuk a „10ÉV10HÓNAP” programsorozatunkat… A 2015-ös esztendő sportosan kezdődött ultrafutással. Adományútjaink sem maradtak el, ebben az esztendőben is támogattuk a Gyergyószárhegyieket. Megszerveztük Csaba testvér debreceni dedikálását, részt vettünk a székelyhídi gyermeknapon, halápi gyerekeket táboroztattunk Erdélyben. Decembert szárhegyi angyalkázással és nagyszalontai mikulásozással zártuk…
Tovább olvasomSzerelemösvény
Örömmel adunk tájékoztatást, hogy Böjte Csaba testvér debreceni látogatása megvalósul!
Tovább olvasomGyerektábor 2021
Véget ért a halápi gyermektábor. Élményekben gazdag 6 napot tudhatunk magunk mögött. Először jártak nálunk ilyen kicsik a táborunkban. Izgultunk és egy kicsit féltünk is ettől a kihívástól, de az apróságok úgy megmozgattak minket, hogy eszünkbe sem jutott félni. A napi programokat úgy állítottuk össze, hogy délelőtt és délután is voltak foglalkozások, minden nap kreatív foglalkozás, külön a kicsiknek és külön a nagyoknak is. Odafigyeltünk arra is, hogy tanuljanak is valamit, halljanak valami érdekességet is. Voltak érzékenyítő programjaink is, járt nálunk egy látássérült fiatalember, akivel nagyon hamar megbarátkoztam, remek délelőttöt töltöttek el vele. Segítő kutyust is megcsodáltuk, megdolgoztattuk.Idéztünk történelmi korokat,…
Tovább olvasomBővítettük a sportpálya parkot
Sikeres pályázatnak köszönhetően, egyesületünk tovább bővítette a Sportpálya parkot. A fedett padok célja, hogy rendezvényeink alkalmával, illetve az arra vágyók számára pihenést biztosítsanak, védjenek az erős napsütéstől. Kérünk mindenkit, hogy használják őket rendeltetés szerűen, ne rongálják, ne törjék össze, hogy minél tovább szolgálhassák a közösséget, kényelmünket.
Tovább olvasom









