..nem csak a nap mosolygott ránk június 8-án, hanem sok-sok boldog gyermek,volt kacagás, izgalom, sürgés-forgás, hangoskodás, zene, tánc, buli – ez jellemezte a napot a halápi sportpályán. Ebben az évben 7.alkalommal rendezte meg a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület a gyermeknapot. Ez a gyermeknap egy picit más volt mint a többi, hiszen nem csak a gyerekek ünnepeltek, hanem mi, felnőttek is.Egy közös összefogásnak köszönhetően felépülhetett egy 8x5m állandó színpad a sportpályán. Eddigi rendezvényeink alkalmával gondot okozott a színpad bérlése, kölcsönkérése….Az önkormányzat, helyi lakosok, illetve önkéntesek és támogatók segítségével, most már nem kell többet aggódnunk, izgulnunk, hogy a rendezvényeink meghiúsulnak színpad…
Tovább olvasom„Ehető játszótér” program
…még mindig áprilisban történt! 🙂 Beneveztünk a legkisebbeket az „Ehető játszótér” programba. Szeretnénk, ha az apróságok élnének azokkal a lehetőségekkel, melyek nekik itt Halápon megadatott. A kisgyerekek olyan környezetben élnek, hogy vagy udvar, vagy kiskert áll rendelkezésükre. Már ilyen pici korban szeretnénk tudatosítani a gyerekekben, hogy mi az ami egészséges, és ennek érdekében, mit is kell tenniük. Izgalmasnak indult a nap, a gyerekek nagyon érdeklődőek voltak és ügyesek, ezt csak megerősíteni tudja meghívott vendégünk, Hagyáné Ibolya, a projekt vezetője is, aki Mezőkovácsházáról érkezett hozzánk. Az óvoda területén kialakítottunk egy kis ágyást, melyben finomabbnál finomabb zöldségek és gyógynövények kerültek. A projekt vezetője…
Tovább olvasomNagyon büszkék vagyunk a halápi óvodásokra
Áprilisban az időjárás szeszélyes és változatos. Egyesületünk is nagyon sok feladatot tervezett erre a hónapra, melyről szépen sorban be is számolunk. Elsőként néhány szó és fotó azokról, akikre ebben a hónapban nagyon büszkék lehetünk. Beneveztük a halápi Maci csoportot egy rajzversenyre. A szervezők (DMK Csapókerti Műv.ház) elmondták, hogy 12 óvodából neveztek a gyerekek, egytől-egyig remekművek születtek. A verseny első három helyezettje mind-mind halápi óvodás lett ! 🙂 Az elkészült kiállításon, nem csak a nyertes rajzokat lehet megcsodálni, hanem azoknak a gyerekeknek a rajzait is, akik csak egy ici-picivel maradtak le a dobogós helyről. Szívből gratulálunk mindenkinek! A díjátadás után a gyerekeknek…
Tovább olvasomKözös Nagytakarítás Haláp tisztaságáért 2019
Közös munka eredménye….. A borongós, esős nap ellenére közel 100 fő jelent meg a volt Bokorhegyi Iskolánál, a halápi szemétszedésre. A köszöntés, a balesetvédelmi oktatás, illetve az útvonalak ismertetése után elindultak a csapatok. Rövid időn belül már fordultak is, és a szemétkupacok csak gyűltek és gyűltek. Ebéd után a szemét összegyűjtésére kijelölt helyet áttekintve, azt tudom mondani, hogy az akció sikeres volt, de egyben szomorú is! A látvány elgondolkodtató! Mennyi sok felelőtlen, nem törődöm ember, emberek, akik valószínű a mai napon nem tartottak velünk. 🙁 Igyekszem a fotókat több helyen is megosztani, hagy lássák minél többen, talán lesznek olyanok is, akik elszégyellik…
Tovább olvasomTavalyhoz képest több pénzzel segíti a civil szervezeteket a debreceni önkormányzat
2019-ben új célokra is pályázhatnak a civil egyesületek a debreceni önkormányzat úgynevezett civil alapjára. Ettől az évtől közfoglalkoztatottak alkalmazását is finanszírozhatják a szervezetek – hangzott el Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület közösségi házában tartott tájékoztatón. Az eseményen Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője kiemelte, óriási segítség a helyieknek, hogy ott egy civil szervezet működik. – Különböző programokat szerveznek, szinte havonta van valamilyen kulturális vagy sportprogram, gyakorlatilag más lehetőség nincs is az itt élő lakosságnak, mint a civil szervezet által szervezett programok – hallhattuk a képviselőt. Széles Diána alpolgármester Halápon, a Gyermekekért Közhasznú Egyesület közösségi házában azt mondta, azért változtattak a…
Tovább olvasomEgészségnap Halápon 2019
Családias hangulatban zajlott a II. Egészségnap Halápon! Verőfényes napsütés, jó programok, tartalmas – kóstolós előadás, ínycsiklandozó illatok csalogatták és várták a halápiakat a hétvégén. Érdekes dolgokat tudhattunk meg a környezetünkben lévő gyomnövényekről, fűszernövényekről, illetve néhányat közülük meg is foghattunk, kóstolhattunk. A meghívott egészségügyi dolgozók, orvosok válaszoltak feltett kérdéseinkre, továbbá hasznos tanácsokkal láttak el minket. Volt vérnyomás mérés, vércukor ellenőrzés, és nagyon „szimpatikus gép” megmondta, hogy hol van rajtunk súlyfelesleg! 🙂 Amíg a bátrabbak az udvaron gyógytornáztak, addig a többiek gyógymasszázson vettek részt. A lelki feltöltődés és a kellemes fizikai fáradság után elmerültünk az internet világába, megnéztük, hogy hogyan lehet rákeresni…
Tovább olvasomFotópályázat – Ébredő természet gyermekszemmel
A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület szervezésében meghirdetjük “Ébredő természet gyermekszemmel” témájú versenyünket az ország valamennyi felső tagozatos és középiskolás diákja számára. A verseny lehetővé teszi, hogy a gyermekek bemutassák a természettel és annak védelmével kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket. A versenyre határon túli magyar ajkú fiatalok jelentkezését is várjuk, a Kárpát-medence bármely területéről! Nevezni az alábbi témakörökben lehet: Természetfotó Természet- és környezetvédelem A versenybe olyan fotókat várnunk, amelyek az ember és a természet kapcsolatát, szépségét, értékét és hibáit mutatják be. Ebbe beletartozhat a természetfotó, de az olyan fotó is, ami, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató, esetleg megbotránykoztató! A verseny felhívásra beküldött fotókat szakmai zsűri bírálja…
Tovább olvasomMI LEGYEN ADÓNK 1+1 %-ÁVAL?
MI LEGYEN ADÓNK 1+1%-ÁVAL? Adóbevallásuk elkészítésekor idén is támogathatnak egy olyan civil szervezetet, amely elköteleződött valamely jó ügy mellett. Ha szeretne nyomot hagyni a világban, és valami igazán meghatározó dologban részt venni, akkor álljon a HALÁPON A GYERMEKEKÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET csapata mellé! Segíteni számtalan módon lehet. Legyen önkéntes, vagy segítse egyesületünk munkáját támogatásával.Van egy támogatási forma, ami most aktuális, és semmibe sem kerül. EZ AZ 1%! ADÓSZÁMUNK:18282113-1-09 „Mindenkinek javaslom, hogy álljon egy hasonló jó ügy mellé, akár az adó 1% felajánlásával, akár azzal, hogy viszi egy egyesület jó hírét.” J.G.
Tovább olvasomÖnkéntes hétvége
Önkéntes hétvége….. A Debrecen Linedance Club és egyesületünk néhány tagja szabadidejét, és energiáját felajánlva, a hosszú hétvégén, pihenés helyett dolgozott. Bontottunk annak érdekében, hogy építeni tudjunk…. 🙂 Most csak a bontásról, a munka közbeni jókedvről, összetartásról tudok néhány fotót megosztani, de ígérem lesznek fotók az építésről, sőt a végeredményről is!!! Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget!
Tovább olvasomIndul a tavasz…..
…..ahogyan a tavasz bontogatja szárnyait, mi úgy készülünk napról-napra a programokkal…. 🙂 🙂 🙂 Március 30-án szombaton Egészségnap-látványkonyha, masszázs…sport, mozgás, és ami még belefér… 😉 Április 6-án szombaton szemétszedés Halápon és a halápi erdészet területén…..ebéd a jó levegőn…. Április 17-én szerdán, gyerekekkel, felnőttekkel „megesszük” a halápi óvoda játszóterét………… 😉 Remélem, sokan lesznek rá kíváncsiak!!! A programokról részletes tájékoztatóval a későbbiekben jelentkezünk.
Tovább olvasom









