Mikulásra várva…..

A december a várakozás, vágyakozás valami újra, másra. Egyesületünk életében, december 3-án új barátságok jöttek létre! 🙂 Egyesületünk meghívására Debrecenbe érkeztek a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központ néhány lakója, nevelőik, az intézmény vezetője Makai István és kedves felesége. Az Erdélyi gyerekekhez 10 halápi, önkéntes ifi polgárőr is csatlakozott. A szombati kikapcsolódást az Apolló moziban, egy nagyon kedves és teljesen „friss” rajzfilmmel kezdtük. A mozizás remekül sikerült, a hangulat fokozódott, oldódtak a gyerekek. Ezt a folyamatot ugyan nem szerettük volna lefagyasztani, de bizony a moziból az irányt a jégcsarnokba vettük. 🙂 Sokan örültek ennek a lehetőségnek, mert volt olyan gyerek, aki…

Tovább olvasom

„Örömködés” a halápi óvodában

November 30-án kedves kis meglepetéssel készültünk a halápi óvodásoknak. A közel 200 főt számláló „ÖRÖMSÜTI EGYESÜLET” csapata látogatott ki a gyerekekhez, és természetesen nem üres kézzel.Gyümölcs, szaloncukor, sós és édes apró sütikkel kedveskedtek a mosolygós csapatnak. Természetesen a „fizetségük sem maradt el, mert a gyerekek sok szép verssel, énekkel, tánccal köszönték meg, hogy gondoltak a Maci csoportra. A nasizás mellé, persze egy mozi film is járt még, amit, nagyon-nagyon élveztek a gyerekek. Azt hiszen szupi nap volt!!!! :)))

Tovább olvasom

Adománygyűjtés 2016

„Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk el egy költeményt, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, és amennyiben lehetséges, TEGYÜNK VALAMI JÓT.” Goethe

Tovább olvasom

Beszámoló Csaba Testvér látogatásáról

Böjte Csaba ferences szerzetes eleget tett debreceni barátai meghívásának, s november 6-án délelőtt Debrecenben lesz. A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület évek óta feladatának tartja, hogy a nyári szünetben gyermekeket fogadjon Csaba testvér gyermekotthonaiból, s együtt táboroztassa őket a helyi gyerekekkel. Ugyanez a lelkes csapat segített abban, hogy a 2014-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásába került keresdi Bethlen-kastély fejújításához Debrecenből is érkezzen támogatás. Csaba testvér a kastélyt illetően úgy látta és látja, az előtte álló ötven évre lesz feladat bőven. Két év telt el az 50-ből, ma is aktuális a kastélyról beszélni, aktuális állapotáról beszámolni. Az Egyesület először 2014…

Tovább olvasom

Meghívásunkra Csaba Testvér Debrecenbe

Az esős, szeles időjárás ellenére, nagyon szép, és tartalmas, hétvégét tudhatunk magunk mögött. Egyesületünk meghívására Debrecen vendége volt Böjte Atya, valamint a csíkszeredai Role zenekar. A vasárnap reggeli teát, kávét a Karakter 1517 kávézóban fogyaszthattuk el Csaba testvérrel. Míg a kezünket forró tea, kávé melegítette, addig az atya kedves, szívet-lelket melengető szavait hallgathattuk. A rövid beszélgetés alkalmával bepillantást nyerhettünk a keresdi Bethlen kastély jelenlegi állapotáról a „Béke Házában” szükséges további teendőkről. A testi lelki felfrissülést követően szent misén vettünk részt a Megtestesülés plébánián. A Role zenekart tárt karokkal várta a Szent László plébánia, ahol Kájoni miserend dalait hallhatták a hívek…

Tovább olvasom

Friss hírek…..

Egyesületünk közreműködésével egy újabb lehetőség nyílt a Halápon és a halápi tanyavilágban élők számára. Ez év szeptemberétől az Étkeztetési Centrumnak köszönhetően hétfőtől-szombatig egy tál meleg ételt tudunk biztosítani az arra rászorulóknak. Remélhetőleg még hosszú ideig tudunk segítséget nyújtani,egy picit ezzel is hozzájárulva az élhetőbb mindennapokhoz.

Tovább olvasom

Adó 1% 2016.

A felajánlott adó 1% megérkezett az egyesület számlájára. Köszönjük minden kedves támogatónk felajánlását. Kérjük, továbbra is kísérje figyelemmel munkánkat!

Tovább olvasom

Szüreti mulatság-beszámoló 2016.

Ha ősz, akkor szüret, ha szüret, akkor mulatság! Így volt ez Halápon is. Első alkalommal szervezte egyesületünk Halápon a szüreti mulatságot. A vigasság felvonulással kezdődött. A falut körbe szekerezve indultunk fel az iskolához. Az iskola udvarán várt ránk a gyerekek kedvence, az ugrálóvár és a vattacukor, de az arcfestésért is sorban álltak.Fiataljaink ismerkedtek a szőlő darálóval és a szőlőpréssel. Bizony ismerkedni kellett, mert a mostani fiatalok nem nagyon ismerik ezeket a dolgokat, szóval először is jól körbenézték, aztán nekiláttak. Nagyon ügyesen tanultak, lett must bőven. A bátrabbak beneveztek a borkóstolásba és gumicsizmadobó versenybe is. Pihenésképpen a Kuckó Művésztanya csalt mosolyt…

Tovább olvasom

Tatárdombi ünnepség-Gyergyószárhegy

Kedves meghívásnak tett eleget egyesületünk szeptember 17-én. Együtt ünnepelhettünk a szárhegyiekkel, a Kájoni János gyermekotthon lakóival, nevelőivel. Ünnepeltünk abból a jeles alkalomból, hogy 1658.szeptember 6-án 3000 tatárt vert vissza 300 székely, Gábor diák vezetésével. Csodálatos nap volt, részt vehettünk lovasfelvonuláson, szabadtéri misén imádkozhattunk Csaba testvérrel, az ünnephez méltó zenét pedig a Role zenekar biztosította. Volt lovaglás, ugrálóvár, kézművessátor, na meg nagyon sok finomság.Erről a szép napról regényt lehetne írni, így most átadom nektek a fotókat, melyek magukért beszélnek. Nagyon örülünk, hogy együtt ünnepelhettünk és segédkezhettünk ezen a jeles napon. Jövőre ismét találkozunk Szárhegyen!!

Tovább olvasom