„Alkoss mindig újat és őrizd a régit”

…..valamikor februárban kaptunk egy felajánlást, aminek nagyon örültünk. Akkor még nem is gondoltuk, hogy ezzel elindul egy több hétvégés, önkéntes, kalákás, jó hangulatú, de kemény munka. A mai napon is nagyon sokra haladtuk. Két talicskázás között, egy picit leülve, megpihenve, és végignézve az elvégzett munkán,……egy szép idézet jutott eszembe, ami egy anyagra van hímezve, és valamikor 100 évvel ezelőtt egy rokonom könyvespolcát díszítette, most engem „gazdagít”. „Alkoss mindig újat és őrizd a régit”- a szépkorúak hagytak ránk valamit, valamit, amiért anno sokat tettek. Mi most hozzátettünk úgy, hogy közben megőriztük a régit. Néhány szépkorú ma is velünk volt. Jókedvvel, a…

Tovább olvasom

Vendégeink

A mai napon egyesületünk vendége volt Dr. Puskás István alpolgármester úr és Kovács István önkormányzati képviselőnk. Alpolgármester úr kíváncsi volt tevékenységünkre, a régi Bokorhegyi iskolára, az óvodásainkra, a sportpályára, egyszóval Halápra. Az érdeklődésen túl beszélhettünk a további közeli és távoli terveinkről is. A látottak, és hallottak alapján, alpolgármester úr köszönetét fejezte ki mindazoknak az önkénteseknek és támogatóknak, akik egyesületünk munkáját bármilyen formában is támogatták. HAJRÁ HALÁP!

Tovább olvasom

Megérkezett a Gőzös

A mai napon megérkezett a „gőzös” hozzánk is! Jó szórakozást, kellemes „utat” kívánunk az apróságoknak! Köszönjük a segítségét a Kecskés családnak a „fiaink” erejét a szállításban és pakolásban. Hurrá! Épülünk, szépülünk…..

Tovább olvasom

10ÉVHÓNAP

Folytatjuk a „10ÉV10HÓNAP” programsorozatunkat. ÁPRILIS 2014 igazán kalandos esztendő volt. Új tervek, új kihívások. Sikeresen megszerveztük az első Hagyományőrző tábort. Erdélyi gyerekek látogattak hozzánk Hármashegyre. Vidám napokat töltöttünk együtt, nem csak a hagyományokkal, de Debrecennel és környékével ismerkedve. Székelyvarságba is újra ellátogattunk. Mint minden évben, most is régi barátok és új csodák vártak ránk. Hagyománnyá vált hogy adományokat gyűjtünk és azokat el is juttatjuk a határon túli rászoruló barátainknak. Ez év végén is megtehettük. Örömünkre. Sikeres és izgalmas évet zártunk. Jó visszaemlékezni!

Tovább olvasom

ÚJRAGONDOLT KOMATÁL

Egy szép hagyományt (kattints a képre) gondoltuk újra, hiszen most talán még aktuálisabb, az egymásra figyelés, a gondoskodás. Egyesületünk 10 db komatálat biztosít halápiak számára, azzal a céllal, hogy új barátságok alakuljanak, a régiek újra éledjenek. Ezért várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének komatálat adni, valakinek meglepetést szerezni, fogadva, ezzel a baráti kötelék megerősítését! A komatál igénylőknek annyi dolguk lesz, hogy a tálat,- akár tojással, kaláccsal, borral, vagy az általuk választott finomsággal megtöltve- átadják kiválasztottjának. Akit kiválasztottak, annak ezt a komatálat „újratöltve” tovább kell adnia. A komatálak átadásáról, -amennyiben a résztvevők beleegyeznek-, fotókat várunk vissza. Amennyiben sikeres lesz az első próbálkozásunk,…

Tovább olvasom

Megtestesülés plébánia felajánlása

Örömmel adok tájékoztatást egy rendkívüli felajánlásról melyet egyesületünk kapott!!!! A Megtestesülés Plébánia felajánlotta a plébániájuk udvarán lévő pingpong asztalt, filagóriát tartozékaival együtt, játszótéri hintát, csúszdát, továbbá a focipályához szükséges nagy méretű hálókat. EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK! Több hétvégénkbe került, de a felajánlást elhoztuk, megtisztítottuk, amit kellet felújítottunk, és elkezdtük a helyükre felállítani. Ahogyan az időjárás, a vírushelyzet és nem utolsó sorban az önkéntesek ideje, egyesületünk pénztárcája engedi, a munkát folytatni fogjuk, remélhetőleg az itt élők örömére. Az állandóan visszatérő segítőinknek hálás köszönetünk, (a fotók magukért beszélnek), a további munkákhoz várjuk, a jelentkezést, remélve, hogy a közös munkának mielőbb meg lesz az…

Tovább olvasom

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET

Délutáni napsütésben sétáltam, gondoltam meglepem a halápiakat egy kis „húsvéti” aprósággal. Az apróságokon túl, vittem „magam is” , mert ahol volt lehetőségem, és otthon voltak, pár szót váltottunk, és személyesen adhattam át ünnepi jókívánságaimat is. Jó volt érdeklődni csak úgy, szabadon, jókedvvel, örömmel -főleg az idősebbeknél-, még így kerítésen keresztül is. Talán ebben a vírushelyzetben ez hiányzik mindenkinek a legjobban. Örömmel tapasztaltam, és boldogan osztom meg, hogy itt nálunk Halápon az idősebb korosztály jól van, bizakodóak, és boldogan társalogtak. EGYESÜLETÜNK NEVÉBEN, MINDENKINEK KELLEMES és ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁNUNK! Berekméri Dalma

Tovább olvasom

Miért pont nyuszi?

Miért pont nyúl? Miért pont tojás? Egy kicsit utána olvastunk, úgy tűnik több történet, teória is létezik… Nekünk ez tetszett a legjobban. „Egy szegény édesanya nem tudott ajándékot vásárolni gyermekeinek, ezért tojásokat festett színesre és elhelyezte azokat az ólban. Amikor a kicsik rátaláltak a meglepetésre, egy nyulat láttak kifutni az ólból, ezért azt hitték- és terjesztették-, hogy a nyúl hozza húsvétkor a tojásokat.” Mi is készítettünk ajándékot az apróságoknak, és mindazoknak, akik erre járnak! A héten még lesz meglepetés a postaládákban, figyeljétek!

Tovább olvasom