Április 7-én Húsvétváró tojáskeresőt rendezünk.
Várjuk, a halápi kisgyermekek szüleinek jelentkezését, hogy a tarisznya, valamint a tojáskeresőhöz szükséges alapanyagok végett, mennyi gyerkőcre számíthatunk.
Illetve felnőttek jelentkezését is akik a tojásfestésen szeretnének részt venni.
Illetve felnőttek jelentkezését is akik a tojásfestésen szeretnének részt venni.
Az előre elkészített tarisznyákat a gyerekek kedvük szerint dekorálják, ezzel egy időben a nagyobbak illetve a felnőttek hagyományos módon tojást festenek. Ezt követően együtt elindulunk a tojásvadászat helyszínére, ahol az Aqua Manók várnak bennünket és segítenek megkeresni az elrejtett tojásokat.
A jelentkezéseket március 27-ig várjuk!