Halápi tábor 2017

Halápi tábor 2017

Immár negyedik éve, hogy egyesületünk az Összefogás a Gyermekekért program keretében hagyományőrző gyermektábort szervezett Halápon. A tábor helyszíne ismét a halápi Bokorhegyi iskola volt, ahol az idén 30 erdélyi és 20 halápi gyermek táboroztatására volt lehetőségünk. A lelkes támogatói körnek köszönhetően igen változatos, és sokrétű program várta a táborozókat. A nagyon jó időnek köszönhetően, tudtunk fürdőzni, kirándulni, pihenésképpen mozizni, hagyományos módszerek felelevenítésével kreatívkodni, és ami nem hiányozhat egyetlen táborból sem, bulizni!!! Előző évek táborai is mind sikeresek és örömteliek voltak, de az idei egy kicsit mégis másra sikeredett.Úgy éreztük, mi szervezők, hogy ebben az évben ez a csapat valami nagyszerű dologra is képes lenne, így a hét során egy meglepetéssel is készültünk a nagyvilágnak, amit hamarosan közzé is teszünk. Egy kis türelmet kérünk, megéri!
Minden táborzárás megható, a létrejött barátságok nehezen engedik el egymást, egy hét önfeledt mókázás, kacagás, szurkolás, és egyéb „titkos” műveletek mindenkinek hiányozni fognak. Több, mint egy hete, hogy csendes az iskola……..hiányzik a nyüzsgés, kacagás…..egyszóval, várunk benneteket jövőre is!
Kedves Támogatók, Segítők!
Ezúton is szeretném megköszönni a segítségét Kovács István önkormányzati képviselő úrnak, Császárné Klárikának és párjának Vilinek, Barkóczi Jánosnak, Dalmának és párjának,Laurának,Édesanyámnak, Márkó Zoltánnak és feleségének Veronikának, Kujbusné Évikének,Both Tibornak és feleségének Dórának, Puskásné Mónikának, Kreuze Áginak,Szántó Zsoltnak, Gál Istvánnak és családjának,Szigeti Ibolyának és csapatának, Csóra Miklós úrnak, Fejér Tamásnak, Oros Editnek és lányának,a kerekestelepi fürdőnek, az Aquaticumnak, a halápi fiataloknak: Lalinak, Sanyikának, Barnusnak, köszönöm továbbá, Palczert Juditnak, Mészáros Erának és férjének, Oláh Lászlónak és fiának, Kecskés Józsefnek és párjának Vikinek, valamint Pécsi Józsefnek és feleségének, és Dobiné Csák Erikának és férjének,Nagy Ildikónak. Ez igazi csapatmunka volt, mindenki szívesen és örömmel segített, azt hiszem további köszönetem helyett beszéljenek a fotók, amik a tábor hetében készültek. Fogadjátok köszönetünk és hálánk jeléül, a sok-sok mosolyt, kacagást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .