Gyermeknap Halápon 2018

Gyermeknap Halápon 2018

Immár 6. alkalommal rendezte meg egyesületünk Halápon a gyermeknapot! Évről- évre színesebb, gazdagabb programokkal és lehetőségekkel lepjük meg a gyereknapon részt vevőket. Ebben az évben is igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezzék magukat. Szórakoztattak minket az Aquamanók, kipróbálhatták ügyességüket a bátrabbak rekeszpakolással, tapsolhattunk a Kuckó Művésztanyának, a halápi óvodásoknak, hastáncosoknak. Mozgásba hozták a jelenlévőket a Debrecen Linedance Club country csapata, az All-Round Force,és énekelhettük kedvenc slágereinket Gyarmati Dominikkal. A kisebbek örömére folyamatosan működött az ugrálóvár, csoki szökőkút, és a kézműves foglalkozás. A bohócaink sem unatkoztak, csűrték-csavarták a lufikat, készítették a csillám matricákat. Sajnos az erős szél miatt a hőlégballon felemelkedni nem tudott, de egy rövid időre láthattuk a hatalmas „lufit”. Kétféle meleg étellel kedveskedtünk azoknak akik az egész napjukat velünk töltötték (200adag). A nagy kedvencek is velünk voltak ismét, 3 gyönyörű hátas ló várta a lovaglás szerelmeseit. Este nagyszerű hangulatot varázsolt színpadunkra Csocsesz, majd a halápi fiatalok fergeteges bulija zárta az ez évi gyermeknapot! Egyszóval „volt itt minden mi, szem szájnak inger…..”. A gyermeknap megrendezéséhez nagyon sok segítséget kaptunk DMJV önkormányzatától, Dr. Pósán László országgyűlési, Kovács István önkormányzati képviselőinktől, DMK-tól, a Szalóki Gold Kft-től, a DLC csapatától, és a helyi asszonyoktól, fiataloktól. Köszönjük segítségüket, és néhány fotó megosztásával szeretnénk megmutatni, hogy hány embernek okoztak örömöt 2018. június 9-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .