Szerelem – ösvény és a Vándor tábor

Szerelem – ösvény és a Vándor tábor
Szerelem – ösvèny ès a Vándor tábor 😊
Az első csoport sikeresen cèlbaèrt, Istennek legyen hála!
250km távot tekertek le a fiatalok! Úgy gondolom egy hatalmas tapsot èrdemelnek!
Köszönjük Gabriella Fugerth ès Erdèly Győző munkáját, akik vègig vezettèk az Èrmellèk – Szamoshát útvonalon Böjte Csaba Ferences Szerzetes gyermekeit. ❤️
Külön köszönet Csergő József nevelőnek aki Szárhegyről egészen Szèkelyhídig utazott fiataljaival, hogy részt vehessenek a túrán mint úttörők, útvonal felavatók. Mèg annyit hozzá tennék, hogy nem integetett a startvonalból, hanem együtt tekert a srácokkal. 😊
Köszönjük az Aktív Magyarország – nak a lehetősèget. Bízunk benne, hogy Èrmellèken immár nem átutazni fognak az emberek, hanem tèrkèpeikre felkerül a mi szép térségünk rövidesen , mint kijelölt úticèl. 💯
Ricsi:
– a gyerekek beszámolói szerint sokan csodálkozva nézték őket, így arra kellett rá jöjjünk, hogy ameddig a gyerekek megnézték Èrmellèk èrdekessègeit addig az Èrmellèken èlő embereknek pont ők voltak az érdekesség, újdonság.
Építsünk, szepítsünk, formáljunk közössèget szeretetben, bèkessègben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .