Néhány gondolat az idei évünkről…

Néhány gondolat az idei évünkről…
Év végéhez közeledve mindenki számot vet az eltelt időszakról. Így tesz egyesületünk is. Ez az év sem volt könnyebb, mint az előző 2 év, igaz más akadályok nehezítették egyesületünk életét, ennek ellenére igyekeztünk az előző évekhez hasonlóan minden korosztály számára programokat, rendezvényeket, egyéb kulturális vagy szórakoztató lehetőségeket biztosítani itt Halápon. ☺️
Idei évben 18 rendezvényünk volt, ezen felül 5 határon túli program is, melynek szervezői, vagy segítői voltunk.
Itt szeretnénk egy kis helyreigazítással, tájékoztatással élni, mert többször merül fel irányunkba, hogy egyesületünk nem tesz semmit a halápi gyerekekért, pedig a nevünkben is az áll, hogy a halápi gyerekekért vagyunk.
Egyesületünk neve Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, mely azt jelzi, hogy Halápon van egy egyesület, aki gyerekekkel (is) foglalkozik. Alapszabályunk szerint tevékenységünk nincs lekorlátozva, így illetékességünk országos és határon túlra is érvényes. Azt hogy hol, mikor, milyen programot kívánunk szervezni, vagy részt venni, azt az egyesületi tagok közösen döntik, dönthetik el, illetve természetesen figyelembe vesszük a felmerült igényeket, és ehhez illesztjük a lehetőségeinket. 🙂
Több olyan projektben is részt veszünk, ami közvetve nem jelenik meg Halápon. Pl: az egyik ilyen projekt a Bringás Vándortábor, ami a nyár folyamán 15 alkalommal jelentett 1 hetes táboroztatást határon túl. A 15 alkalommal 270 fő vett részt a bringás táborban. A táborok útvonala Érmellék-Szamosháton futott végig, mely táborokban Magyarországon lévő iskolák tanulói és pedagógusai is részt vehettek/ vettek. A mi esetünkben a 15 táborból 11 anyaországi, és 4 határon túli intézmény tanulói jelentkeztek. A táborok célja a mozgás örömén túl, a közösségépítés mellett, a magyar irodalom nagyjainak és történelmi helyszínek megismertetése volt. A gyerekek a napi 35-50km letekerése mellett, újabb ismeretekkel, esetenként régi hagyományokkal lettek gazdagabbak. Ennek a programnak a költsége önmagában is 13 millió forint volt, melyet a Kerékpáros Szövetség biztosított egyesületünknek. Szervezőkként biztosítottuk a gyerekeknek a bringákat, a szükséges felszereléseket, a szállást, a napi háromszori étkezést, csomagszállítást, és a különböző kulturális programokat (vár látogatás, múzeumi belépők, előadások, bemutatók…).
Ezen túl még ebben az évben csatlakoztunk több rendezvényhez, mely a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódott, és folyamatban van még egy tanösvény kialakítása is. 🌹
Úgy gondoljuk, hogy az egyesület tevékenysége sokrétű, szerteágazó, de azzal vádolni, hogy a halápi gyerekekért nem teszünk semmit, számukra nem nyújtunk semmit, az talán nem helytálló!
Az ez évi 18 rendezvényünkkel egyesületünk a 11 éves fennállása tekintetében elérte a 100 feletti rendezvényszámot, és a közel 50 határon túli projektet, segítségnyújtást. 🙏
A programjaink minden alkalommal ingyenesek, ideértve az étkezéstől a játék használaton a zenés-táncos előadások, megtekintésén túl a kreatív foglakozásokon való részvételt is. 🥰
A mozgalmas napok mellett a volt Bokorhegyi iskola épületében lévő Könyvtár Ponton a hét minden napján segítséget nyújtunk nyomtatványok letöltésében, kitöltésében, egyéb ügyek intézésében is, mely a gyerekek és szüleik számára is fontos. 📝
Évről évre egyre több adományt tudunk szétosztani, köszönhetően annak, hogy igyekszünk minél több szervezettel, támogatóval jó kapcsolatot kialakítani, és kölcsönösen segíteni egymást.
A kialakult együttműködéseknek köszönhetően ebben az évben is negyedévente 90 családnak adtunk át élelmiszer adományt. 🛍
Igyekszünk munkánkról minden esetben hírt adni, így rövidebb hosszabb beszámolóink mellett, mindig található képanyag is. Most is szeretnénk egy válogatást közzé tenni, de aki teheti, lapozzon vissza oldalunkon, és ott még több anyag és fotó alapján bepillantást nyerhet egyesületünk mindennapi életébe. 📷
MINDENKINEK ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! 🎄🎁💝

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .