Keresd – Bethlen várkastély

Keresd – Bethlen várkastély

Október 25-én Keresden Erdélyben jártunk, meglátogattuk a Bethlen várkastélyt. Bizonyára többen is emlékeztek, hogy ez év június 3-án Csaba testvér Debrecenben járt meghívásunkra.

Böjte Atya ekkor több intézménybe is ellátogatott, és a Megtestesülés plébánián misét celebrált. Ezt a napot azzal a céllal szerveztük, hogy a rendezvények alkalmával felajánlott adományok a keresdi várkastély felújítását szolgálják. Mind tudjátok Csaba testvér ezt a kastélyt 50 év használatra kapta meg az örökösöktől, azzal a feltétellel, hogy fel kell újítania. A várkastély a BÉKE HAZA nevet kapta. A felújítások még tavaly évben elkezdődtek.

Örömmel számolhatok be arról, hogy látogatásunk alkalmával a házigazdák megmutatták nekünk, hogy a Debreceni támogatók által felajánlott adományból mire is jutottak. Elkészült a kastély tetőterében a folyosó és az ebből nyíló szobák és fürdőszobák.

Nagyon-nagyon jó érzés volt ezt látni, és ezúton szeretném tolmácsolni a köszönetet és hálát, melyet a házigazdák küldenek általunk. Azon napon különösen jó érzés volt Debreceninek lenni!

Kívánom és egyúttal biztatlak is benneteket, hogy látogassatok el erre a csodálatos helyre, ahol joggal lehettek büszkék a segítségnyújtásotokra.

Az összefogás ismét meghozta gyümölcsét,és biztos vagyok abban, hogy az év végi ünnepekhez közeledve az összefogás erejét ismét megmutathatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .