„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen”.
Assisi Szent Ferenc gondolatai teljesen aktuálisak voltak a HALÁPI KARÁCSONY előkészítésében, megszervezésében. Tudtuk, hogy „szükséges”, aztán tudtuk azt is, hogy lehetséges, hiszen tavaly is megcsináltuk, csak valahogy az idén mások a körülmények, szabályok, vírus…. , de megcsináltuk azt, amire hetekkel ezelőtt, azt gondoltuk, hogy „lehetetlen”.
A hétvégén 81 családnak, közel 1 millió forint értékben juttatunk el karácsonyi csomagot. Az adomány a tartós élelmiszereken túl, tartalmazott egészségügyi papírt, hurkát, kolbászt, baromfi húst, virslit, és krumplit is. Köszönjük a Dorcasnak, Karitatív Testületnek, debreceni METRO Áruháznak, Márkó Zoltán és Fiainak, György Attilának Budapestről, és Daku Jánosnak Halápról, hogy mellénk álltak ebben a nehéz helyzetben is.
Köszönjük Kovács István képviselő úrnak a tevőleges segítségét is, a debreceni Fidelitas-nak pedig, hogy velünk voltak, segítették munkánkat.
További szép adventi időszakot kívánunk mindenkinek!