Halápi Szülinap

Halápi Szülinap
Akik 30 évvel ezelőtt gondoltak ránk”
Volt egy csapat 30 évvel ezelőtt, akik azért álltak össze, hogy legyen egy olyan hely Halápon, ahol a családok összegyűlhetnek, együtt lehetnek.
2020. augusztus 21-én Őket, ezt a csapatot ünnepeltük. Meghívtuk az érintetteket töltsék velünk ezt a napot. Hálánk és tiszteletünk jeléül fát ültettünk a szépkorúaknak, ahol a nevükkel ellátott szalagot helyezhették el. A halápi fiatalok Nős-Nőtlen focival köszönték meg az ünnepelteknek a ránk hagyott „örökséget”, és felajánlották segítségüket, annak érdekében, hogy Haláp tovább fejlődjön, szépüljön, ezzel is igazi közösséget kialakítva.
Igazi ünnep volt ez a nap több szempontból is, ünnepeltük azokat, akik az alapokat valamikor letették, de ünnepeltük azokat is, akik úgy gondolták, hogy mellénk állnak és tenni kívánnak Halápért. 2019-ben egyesületünk támogatói segítséggel felépítette a Sportpályán lévő beton színpadot.Erre a színpadra, a 30 éves évfordulóra Ifj. Ladányi István és családja egy gyönyörű felépítményt, tetőt készített. A tetőszerkezetre szemet gyönyörködtető faragott tábla került Kecskés József és felesége Viki, jóvoltából, valamint az egyesület gondolataival egyetértő Salánki László és családja megajándékozta a közösséget egy facsemetével, melyre a szalagok kerültek. A szalagok emlékek, ígéretek, egy biztos, hogy Halápról, a halápi közösségről szól. A régi fotókból összeállított vetítést és torta felvágást, lecso főzőverseny követte.
A felemelő és érzelmekkel teli, kellemes hangulatú napot zene tánc, mulatság követte, melyet egy régen elszármazott halápi lakosnak köszönhettünk.
Ezen a napon nagyon jó volt Halápinak lenni, és a színpadról többször letekintve, úgy láttam, és úgy éreztem, hogy akik, akkor ott voltak, azok is örültek, hogy Halápiak.
Valami jó, és szép elindult…….., mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a közösség, már egy másik „projekt” megvalósítását indította el. Erről egy kicsit később beszámolunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .