Halápi gyereknap 2017

Halápi gyereknap 2017

Többnapos készülődés és munka után elérkezett a várva várt nap. Június 10-én sikerült megrendeznünk Halápon a Gyermeknapot.
A remek naphoz minden a rendelkezésünkre állt. Sütött a nap, megérkeztek a színes lufik, készült a finom ebéd, a terápiás kutyusok készen álltak a munkájuk bemutatására, simogatásra, a lovak várták a bátor és ügyes lovasokat, no meg azokat, akik a sörényekből szuper fonásokat készítettek. Az ugrálóvár sem árválkodott, „lakói” folyamatosan érkeztek, a kézműves sátorban készültek a hercegnők, pillangók, cicák, a pókemberek, apró kezecskék készíthették az ajándéktárgyakat. A népi fajátékok is várták a gyerekek megszállását, volt pecázás, körhinta, hordó húzás, lengő teke, íjászat, és szurkolhattak a csigaversenyen. A gyerekek kedvencei a bohócok is folyamatos „műszakot vállaltak”, ezt be is vasaltuk rajtuk, mert csak hajtogatták a lufit, hajtogatták, és külön kéréseket is teljesítettek, csillám tetoválásokat készítettek. A töretlen jókedvhez hozzájárult az Aqua Manók hatalmas táncos bulija, a pillanatnyi fáradtságot egy kis fagyival, süteménnyel „elütöttük”. A fellépők egy része gyerek, gyerekek szórakoztattak gyerekeket, a felnőttek műsora üdítő, helyenként humoros volt.
Erről a napról talán már semmi mást nem is kellene mondani, beszéljenek erről a fotók.
Természetesen, ahhoz, hogy egy ilyen csodálatos nap összejöhessen, nagyon sok segítségre volt szükségem, és most ezt a sok-sok segítségnyújtást szeretném megköszönni.
Hálásan köszönöm édesanyámnak, gyerekeimnek, hogy az előkészületek során egyéb teendőimet átvállalták, a felmerülő nehézségeken átsegítettek, elviseltek, köszönöm Barkóczi Jánosnak, hogy leste gondolataimat és meg is valósította, külön köszönetem a Debrecen Linedance Club csapatának, akik már évek óta segítik egyesületünket, köszönet Karácsony Zoltán Úrnak, aki minden alkalommal biztosítja számunkra az áramvételi lehetőséget, remek volt a – hang technikus és a hangtechnika-, köszönet érte, köszönöm a halápi asszonyoknak a finom süteményeket, a fiataloknak a sok cipekedést, tereprendezést. Köszönet minden fellépőnek a színvonalas műsort, és köszönetem szeretném kifejezni Dr. Pósán László és Kovács István képviselő uraknak is a segítségnyújtásért, jelenlétükért, mellyel emelték rendezvényünk színvonalát. Fogadja köszönetem mindenki, aki bármilyen formában is hozzájárult ehhez a naphoz.
Egyesületünk mottójával szeretnék mindenkinek nagyon kellemes nyarat kívánni: „A szeret az, amikor tesszük a jót”
Berekméri Dalma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .