Adományok a gyergyószárhegyi gyerekotthon lakóinak

Egyesületünk 2014. évi munkája

Kedves Barátaim!
2014.február 10-11-én másodmagammal Erdélyben jártam, melyet nagy örömmel tettem.
Egyesületünk a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület még tavalyi évben adománygyűjtést szervezett Böjte atya gyermekei számára. Ennek folytatásaként további felajánlások érkeztek ebben az évben is, így ismét látogatást tehettünk a határon túlra.
Az adományokat Karsai Tibor debreceni, illetve hajdúböszörményi vállalkozás ajánlotta fel. Az adomány értéke kb.1.500.000.-Ft volt, melyet a Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Egyházközség Tanyagondnoki Szolgálata segítségével vittünk el.
A gyergyószárhegyi gyerekotthon kis lakói nagyon örültek látogatásunknak, segítségünkre voltak az adomány behordásában, meséltek nekünk és a mosoly ami az arcukon volt mindvégig, az pedig leírhatatlan.
Jelenleg kb. 40 gyerek tartózkodik az épületben, ahol három lelkes nevelő, de nyugodtan mondhatom, hogy anyukák rendezik az apróságokat. Mint megtudtuk, ez a munka nem olyan egyszerű (ezt tudja mindenki akinek gyereke van, de képzeljétek azt el, amikor 10-12 gyereked van, mind különböző korosztály), ez egy 24 órás szolgálat, teljes embert kíván.
Szóval le a kalappal a kis csapat előtt, akikről csak azt tudom még nektek mondani, hogy nagyon hálásak minden látogatónak, segítőnek. Helytállásuk,kitartásuk arra sarkal ismét, hogy érdemes segítséget nyújtani.
Egyesületünk nevében szeretném megköszönni még egyszer a felajánlásokat, a református szolgálatnak az adomány eljuttatásához nyújtott segítséget, és külön köszönöm a tanyagondnoki szolgálat munkatársának a balesetmentes vezetést.

Erdélyben Erdélyben Erdélyben

Erdélyben Erdélyben Erdélyben

Erdélyben Erdélyben Erdélyben

Erdélyben Erdélyben Erdélyben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .