A határozott elköteleződés, szorgalmas munka és összefogás eredményeként büszkén jelenthetjük be a halápi Postapartnerség hivatalos elindulását.
Szívből jövő köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Papp László polgármester úrnak, aki hitt bennünk, együtt dolgozott velünk a probléma megoldásán, támogatta és támogatja közös küldetésünket. Hálával tartozom minden egyesületi tagunknak, dolgozónknak, akik elkötelezettségükkel és szívós munkájukkal tették lehetővé ezt a sikert. Köszönöm Kovács István önkormányzati képviselőnk támogatását, valamint köszönöm a Magyar Postának a lehetőséget, dolgozóiknak a felkészítést, segítségnyújtást.
Az akarat, kitartás és összefogásunk példakép lehet mindannyiunk számára.