Váltsuk valóra álmainkat……

Váltsuk valóra álmainkat……

Kedves Barátaim, Kedves Ismerőseim!

Hét évvel ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy létrehozok egy egyesületet, nem gondoltam arra, hogy sikerülhet több éven keresztül megszervezni gyermektáborokat, színes programokat és adománykörutakat határon innen és túl. Kemény 7 év van mögöttünk, rengeteg kilométer, sok kétkezi munka, és nagyon sok önkéntes és önzetlen segítségnyújtás, felajánlás. Ez alatt az idő alatt minden lehetőséget megragadtunk, hogy a környezetünkben élő családokon és a határon túl élő gyermekeken segítsünk.
Összefogásunk legutóbbi eredménye az idei halápi hagyományőrző táborunk volt, melynek 120 vendége csodálatos élményben részesült, csakúgy, mint a szervezők és önkéntesek. De a többi megmozdulásunk, adománygyűjtésünk, rendezvényünk is egytől-egyig sikeres volt, ezekről minden esetben beszámoltunk nektek itt, a facebookon és a honlapunkon. Sikerünk eddig is az összefogás erejének és a sok segítőkész embereknek volt köszönhető, reméljük, így marad ez ezután is.
Megoldandó feladatok azonban mindig vannak, nincs ez másként most sem. Áttekintve eddigi táborainkat, és ezzel együtt eddigi tevékenységeinket, arra a következtetésre jutottunk, hogy minden esetben a legnagyobb kihívást és problémát a gyerekek szállítása, valamint az adományok átvétele és átadása okozta. Beláttuk, hogy tevékenységünkhöz mostanra elengedhetetlenné vált a megfelelő méretű jármű, amit az adományok szállítása mellett a gyermekek utaztatására is tudnánk használni.
Akik közelről ismeritek munkánkat, tapasztaltátok már ezt a problémámat, sőt sok esetben ti magatok is segítségünkre voltatok. Talán magatok is meséltetek erről az ismerőseiteknek, így ma egyre többen és többen tudják, milyen sokan várják tőlünk a segítséget, és milyen sok embernek jelentjük mi az egyetlen lehetőséget a mindennapi léthez.
Valamikor 2011-ben álmodtunk egy nagyot, és mára az álom – a segítségetekkel – valósággá vált. Arra kérünk titeket, hogy ne engedjük el egymás kezét, és segítsetek abban, hogy a mostani álmunk is valósággá váljon.
Kedves barátaim!
Arra kérlek titeket, hogy egy akkora összeggel, ami nem megterhelő nektek, akár 500-1000 forinttal támogassátok a kezdeményezésünket, hogy vásárolhassunk egy, a mindennapi munkánkhoz, a pakoláshoz, a szállításhoz elengedhetetlen járművet. Hiszünk benne, hogy ezáltal még hatékonyabban tudjuk elvégezni a jövőben a vállalt feladatainkat.
Szeretettel,
Berekméri Dalma

Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület
CIB Bank
Számlaszám: 10702064-67264229-51100005 (közlemény rovatba:”adomány gépjárműre”)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .