Közös Nagytakarítás Haláp tisztaságáért 2019

Közös Nagytakarítás Haláp tisztaságáért 2019

Közös munka eredménye…..
A borongós, esős nap ellenére közel 100 fő jelent meg a volt Bokorhegyi Iskolánál, a halápi szemétszedésre. A köszöntés, a balesetvédelmi oktatás, illetve az útvonalak ismertetése után elindultak a csapatok. Rövid időn belül már fordultak is, és a szemétkupacok csak gyűltek és gyűltek. Ebéd után a szemét összegyűjtésére kijelölt helyet áttekintve, azt tudom mondani, hogy az akció sikeres volt, de egyben szomorú is! A látvány elgondolkodtató! Mennyi sok felelőtlen, nem törődöm ember, emberek, akik valószínű a mai napon nem tartottak velünk.  🙁 Igyekszem a fotókat több helyen is megosztani, hagy lássák minél többen, talán lesznek olyanok is, akik elszégyellik magukat……Köszönet illeti azonban azokat, akik ma segítségünkre voltak. Köszönjük Debrecen Város Önkormányzatának (konténerek biztosítását, és a személyes jelenlétet), Debrecen Közterület Felügyeletnek, Halápi Erdészetnek, Haláp -Nagycsere Polgárőrségének, Debrecen- Nagycsere- Halápi Református Misszió Egyházközségnek, valamint a megjelent halápi lakosoknak. A két konténer befogadó képessége 60m3 volt, és ami még a konténerek mellé elhelyezésre került…. kb.összesen:110m3!!! A szemét elszállítása után jelzéssel leszek a pontos mennyiségről.
A kemény munka jutalma egy finom ebéd volt, melyet ebben az évben is a Fráter Tanya biztosított.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .