Erdélyi adományút 2019

Erdélyi adományút 2019

Itt az év vége, de még nem pihenhetünk….hiszen van még olyan hely, ahol várnak ránk. Év végi adomány utunkat az erdélyi Keresden kezdtük….munkaértekezlettel , tervezzük a jövő évet Keresddel, Csaba testvérrel és Keresden a Betlhen Kastélyban található „debreceni” szárnnyal!!! Meglepetés lesz….erről jövőre bővebben…..  Útunkat Szárhegy felé folytattuk a Kájoni János Gyermekotthonba, ahová évek óta visszajárunk.Ebben az évben is sok-sok jóindulatú és nem haszonélvű barátunknak és támogatónak köszönhetően teljesen megtöltött kisbusszal érkeztünk. Öröm, mosoly, könnyek….. sosem maradnak el. A szárhegyiek nagyon kedvesek, barátságosak, vendégszeretők, nagyon sok szeretetet kapunk tőlük, ezt tapasztaljuk évről évre. Most mi is ellátogattunk olyan helyekre, ahol nem is gondoltak ránk…, nem vártak, csak talán titkon remélték, hogy az anygalok oda is beköszönnek…, meglepődtek, reszkető hangon köszönték és nagyon örültek nekünk és a szerény ajándékainknak….Klárinéni (90 éves)még el sem vette tőlünk az ajándékot, de már azt kérdezte, hogy „én mit es adjak maguknak”?  Megszólalni sem tudtunk, aztán szépen halkan csendben elénekelt nekünk két dalt….
Kedves családtagjaink, barátaink, támogatók! Mi most innen Szárhegyről, erről a csodálatos helyről kívánunk mindenkinek Boldog, Békés,Szeretetben Gazdag Új Évet! Kedves Barátaink, Támogatóink! A fotókat nézegetve, esetleg ránk gondolva, vegyétek számba, hogy milyen is volt ez az év velünk……,és ha úgy gondoljátok, jövőre folytatjuk!   
(…és hogy egy picit még Ti is dolgozzatok ebben az évben, forgassátok a fotókat, mert nekem valami oknál fogva, nem mindegyik sikerült!    )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .